Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium


Hagyományosan, idén is a tavaszi szünet utáni 3 nap nagy részét szenteltük a diákoknak.

Cikk megjelenés: 2024-04-09 00:00:00 Utolsó frissítés: 2024-04-09 06:42:39

Szerdán kora délután kezdődtek meg a küzdelmek a stábok között egy mini-happening keretein belül, ahol a jelölteknek először kellett kiállniuk azok elé, akik megjelentek az eseményen. A színvonalas filmek és táncok után programjaikkal várták a diákokat az aulában és az udvaron felállított standoknál is. Csütörtökön a rövidített órák miatt újra kora délután már folytatódtak a programok, amelyek egészen este nyolcig tartottak az iskola falain belül. Végül pénteken a záróbeszédek után lehetősége nyílt a tanulóknak szavazni arra, hogy kit szeretnének győztesnek.

Az eredmény 50%-ban a 8 tagú zsűri pontjaiból adódott össze és a másik 50%-ot adta a diákok szavazta.

 

 

Ezek alapján a 10.B osztály és annak stábja az Underwave diadalmaskodott jelöltjével Biró Bendegúzzal.

 

A második helyen Kovács Dávid a 11C/11B jelöltje lett Clueless nevű stábjával, míg a harmadik helyen Knyihár Zsuzsanna 10C osztályos tanuló végzett Lifeventure stábjával, ahol a 11. A osztály volt a segítségére. Ezáltal Bendi fogja majd képviselni iskolánkat az őszi Garabonciás napokon.

Amíg a stábok az aulában és a fűzfa alatt küzdöttek a diákok kegyeiért, addig az osztályfocin is rengeteg érdeklődő vett részt. Összesen 19 osztály csapatai mérkőztek meg egymással két délutánon keresztül, hogy a döntőket és helyosztókat végül pénteken reggel le tudjuk játszani.


A 9-10. évfolyamon a 10. C osztály végzett az első helyen, a második a 10. D/E osztály lett, míg a 3. helyen a 9. E osztály csapat végzett. A 11-13. évfolyamosok közötti küzdelemben a győztes a 13. B/C osztály lett, a második helyen a 11. D/E végzett, a harmadik pedig a 12. D/E osztályok lettek.

A pénteki napon az osztályok, osztályfőnökeikkel sütöttek főztek, amíg a szavazás ment, illetve amíg a foci döntők zajlottak. Az idő pedig tökéletesen kedvezett a heti programok lebonyolítására.

A stábok kitettek magukért. Sajnos a diákok többsége abszolút érdektelen mindenfajta programra. Az egyik fő cél lehet az, hogy a covid időszakból ránk maradt rossz beidegződésekből kirángassuk a fiatalokat.

Az eseményről készült képeket megtekinthetitek ITT.

NDSZ beszámoló



Tartalom kulcsszavak