Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium

A cikk több, mint 90 napja módosult, kérjük erre figyeljen!
A mai nap ünnepélyes keretek között elballagtak a 2018/2019-es tanév végzősei. Az időjárás ismét kegyes volt a résztvevők számára. Az utolsó osztályfőnöki órák végét egyperces utolsó csengőszó jelezte.

Cikk megjelenés: 2019-05-04 00:00:00 Utolsó frissítés: 2019-05-05 17:46:33

A végzősők végigballagtak az iskola folyosóin, termein közben biztosan felidéztek magukban vicces történeteket is. Az alsóbb évfolyam tanulói is kitettek magukért, korán keltek, hogy virágba borítsák a lépcsőket, tantermeket.

A jó időnek köszönhetően az ünnepség a hátsó sportpályán folytatódott. Szarvas Péter köszöntőjének felolvasása után Maczik Mihály igazgató úr beszéde következett, amelyben egy kis áttekintést kaphattunk az érettségi illetve a ballagás történetéről. A végzősök nevében Varga Henrik 12.C osztályos tanuló osztotta meg gondolatait, amely szokásaihoz híven ismét tartalmasra sikeredett.

Az alsóbb évfolyamok nevében történő búcsúztatás után az iskolai díjak átadása következett. A végzős diákok közül többen kaptak igazgatói-, nevelőtestületi dicséretet.

Iskolánk tavalyi évben alapított díját, a

Nemes Tihamér Díjat Lopusnyi Pál és Balog Norbert tanulók,

míg az Iskoláért emlékdíjat Hegedüs Alex és Varga Henrik tanulók kapták.

 

A ballagási ünnepségünkön készült fényképeket facebook albumunkban lehet megtekinteni.

Az iskoláért díj - ballagás 2019Nemes Tihamér díj - ballagás



Tartalom kulcsszavak