Felvételi eljárás

Felvételi eljárás rendje

Fontos tudni, hogy iskolánkba külön írásbeli felvételi vizsga nincs. A felvételi pontszámokat az általános iskolai 7. évfolyamos, illetve 8. évfolyamos félévi jegyekből száímtjuk. A jelentkezési lapokat 2020. február 19-ig kell iskolánknak elküldeni (ezt többségében az általános iskolák teszik meg) A jelentkezési lapon mindegyik belső kód (szakma) feltüntethető. Valamennyi tanulmányi területre fiúk és lányok jelentkezését egyformán várjuk.

A mechatronikai-technikus és a gépgyártástechnológiai technikus szakokon egészségügyi pályalkalmassági szükséges, melyre várhatóan 2020. március 1-én kerül sor. A közszolgálati (rendész) képzésben felvételi elbeszélgetés is történik, amely során pszichikai és fizikai felmérésben is részt vesznek a tanulók. Ennek az ideje 2020. március 2-3-a. A tanulók beosztás szerint, előzetes értesítés alapján vesznek részt ebben.

Sajátos nevelési igényű tanuló, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanuló esetében szükséges a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleményének, valamint a speciális körülmények, ill. eszközök igénylésére vonatkozó kérelemnek a csatolása a jelentkezési laphoz. A szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó javaslatának megfelelően biztosítjuk a hosszabb felkészülési időt, lehetővé tesszük az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz (pl. számítógép) alkalmazását, ill. az írásbeli számonkérést szóbeli számonkéréssel váltjuk fel.

Matematikai és logikai kompetenciák értékelése alól felmentett tanulók gépészet, illetve specializált gép- és járműgyártás vagy informatika ágazati, testnevelés alól felmentett tanulók rendészet és közszolgálat ágazati képzésre való jelentkezését nem fogadjuk el!

Iskolánk 2023. március 17-ig a www.nemesgszi.hu weboldalon teszi közzé ideiglenes felvételi jegyzékét. Az ideiglenes felvételi jegyzék ismeretében a tanulóknak lehetőségük van az iskolák, illetve szakok sorrendjének megáltoztatására. Ennek határideje 2021. március 22. Ezután már csak várni kell 2021. április 30-ig a felvételi eredményéről szóló hivatalos értesítést.

BEIRATKOZÁS: várhatóan 2023. JÚNIUS 21. [módjáról a későbbiekben honlapunkon adunk tájékoztatást]

Felvételi pontok számítása (max. 100 pont)

  • Matematika: 7. osztályban az év végén elért osztályzat háromszorosa plusz a 8. osztály félévi osztályzat kétszerese (max.3x5+2x5=25 pont)
  • Magyar nyelv és irodalom (átlaga): 7. osztályban az év végén elért osztályzat háromszorosa plusz a 8. osztály félévi osztályzat kétszerese (max.3x5+2x5=25 pont)
  • Bármely tanult, élő idegen nyelv: 7. osztályban az év végén elért osztályzat háromszorosa plusz a 8. osztály félévi osztályzat kétszerese (max.3x5+2x5=25 pont)
  • Kötelezően választható tantárgy (fizika, kémia, biológia, számítástechnika, informatika, történelem, természetismeret tantárgyak közül a legjobb): 7. osztályban az év végén elért osztályzat háromszorosa plusz a 8. osztály félévi osztályzat kétszerese (max.3x5+2x5=25 pont)
Tudni szeretnéd mennyi pontod lesz nálunk?